Elmerülés a határtalanban
A XIX. század végén népszerű volt egy elmélet, amely szerint azok a képek, amelyeket magunk előtt látunk, „lenyomatot” hagynak a szem retináján. A híres angol író, Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmesról szóló művek szerzője az egyik elbeszélésében arról írt, hogy Sherlock Holmes egy meggyilkolt ember szemét egy üveg vízben tartotta, hogy ily módon azonosítsa a gyilkost, akinek a képe lenyomatot hagyott a retinán. Nikola Tesla pedig azt állította, hogy alvás közben képek úsznak fel a látómezőbe, és az agy „táplálkozik” belőlük, elemezve és „újraolvasva” azokat. A kép nemcsak kívülről – az általunk látott tárgyakról, jelenségekről, hanem belülről is kerülhet a szem retinájára, amikor az agy „alvó” üzemmódba kapcsolva a látóidegeken keresztül képeket kezd kivetíteni a retinára. Mint Tesla kifejtette, ennek a jelenségnek köszönhetően hallucinációk, látomások és egyéb jelenségek léphetnek fel, amelyeket optikai csalódásnak szokás nevezni.
Különféleképpen lehet viszonyulni az efféle kijelentésekhez, de ez a jelenség a valóságban is segíti az agyat a mélyebb információk leolvasásában és elemzésében. Többek között ezen alapszik az isteni gondviselés és a jóslás jelensége.
Az agy egyfajta biológiai gépezethez hasonlítható, amely az érzékszervek segítségével külső információt észlel, tárol és feldolgoz. Ez az információ bonyolult szemantikai struktúrákká alakul, amelyeket gondolatoknak és képeknek neveznek. Ha ugyanazt a képet nézzük, különböző embereknek teljesen eltérő gondolatai és asszociációi lehetnek – ez természetes, hiszen nem a képből, hanem ennek a képnek a megértéséből „táplálkozunk”. Az agyba érkező információ nemcsak kívülről – az érzékszervekből –, hanem egy másik dimenzióból is érkezhet. Az infernális entitások bizonyos gondolatokat és képeket sugallhatnak. Agyunk engedelmesen leolvassa a „felülről” kapott információkat, és gyorsan dolgozik vele, akárcsak a sajátjával. Így születik vers, zene, történnek felfedezések stb. Ennek a jelenségnek köszönhetően a „magasabb” ötletek, felfedezések utat törnek a világba, és átalakítják azt az elérését célzó emberek erőfeszítései révén. Ennek köszönhetően fejlődik és virágzik a világ. Az emberiség a haladás útját követi, amely egyre gyorsabban juttatja el az univerzum működési terébe, ami viszont elvezeti az embert önmaga és evilági céljának jobb megértéséhez.
Ám az agyunkba az érzékszerveken keresztül bejutott képek és gondolatok tömegében számos parazita is található. Ezek a képek, gondolatok nem a fejlődéshez, a megértéshez vezetnek bennünket, hanem éppen ellenkezőleg, arra kényszerítik tudatunkat, hogy lecsússzon egy állati állapotba. Tehát a televízióban kapott gondolatok és képek nemcsak károsak lehetnek pszichénkre, hanem ellenjavalltak is. Különféle „hírek” rablásokról, háborúkról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról, balesetekről, felboruló vonatokról és modern életünk egyéb szörnyűségeiről, amelyeket a tévé és a rádió terjeszt, bekúsznak az agyunkba. A retinára „nyomódnak”, és agyunk emlékszik ezekre a képkockákra, ezekre a vágásokra, ezekre a véres jelenetekre, a bemondó szavaira – amelyek így vagy úgy, a kimerevített képkockás módszerrel a fejünkbe kerülnek. Alvás közben ezek a napközben teljesen meg nem értett képek felúsznak a látómezőnkbe, és az agyunk, amely alvás közben más üzemmódban működik, elkezdi leolvasni és elemezni – nem információgyűjtés üzemmódban, hanem a megértés üzemmódban.
Ha túl sok ilyen videóhulladék gyűlt fel az agyadban, és az a negatív és rossz minőségű volta miatt nem fogható fel, akkor ennek az információnak a mennyisége minőséggé alakulhat át. Ez a dialektika törvénye. Így a nagy mennyiségű negatív minőségi negatívummá válik, és fokozatosan betölti a tudatunkat. Az agy megpróbálja ledobni a negativitás igáját, de nem sikerül. Ezért kénytelen a „javasolt körülmények között” működni. A tudat nagyjából a negatívumban lebeg, és mégis megpróbál kiválasztani benne valamit. Az „emésztetlen” negativitás feleslege a gondolkodásunkban tükröződik. Maga az ember elkezd negatív képeket építeni és negatív gondolatokat bocsát ki. Ebből erednek a pánikrohamok és egyéb különféle mentális rendellenességek, és akár fizikai testünk is „deformálódhat”. Cselekedeteink eltorzulnak: nem a felfogásunk szerint kezdünk el cselekedni, hanem úgy, ahogy a tévéből, internetről, újságokból, rádióból stb. tanult sztereotípia sugalmaz nekünk. Mindezek valójában „a tudat parazitái”. Annak érdekében, hogy ne tápláljuk a „tudat élősködőit”, és ne váljunk sétáló inkubátorukká, meg kell tanulnunk, hogyan tisztítsuk meg a tudatunkat a káros információs toxinoktól és méreganyagoktól. Meg kell tanulnunk fejleszteni magunkban a mentális kultúrát, a mentális szabályozást.
A La Phu Son hegység taoistái már az ókorban felfedezték ezt a mentális szabályozási módszert, gyakorolták és tanították követőiket. Először is meg kell tanulnunk pozitív képet alkotni az elménkben magunkról, és nem csak magunkról, hanem a körülöttünk élőkről is.
„Sugalld az elmédnek, hogy bátor, erős, nyugodt, jóindulatú vagy. Sugalld az elmédnek, hogy megtelepedett benned a lelkiismeret, az együttérzés, a nemesség. Képzeld el, hogy a világ összes pozitív tulajdonsága nem valahol, hanem a lelkedben, a pszichédben összpontosul. És akkor észreveszed, hogy változol. A körülötted lévő világ elkezd megváltozni – minden csodálatos módon és a látható erőfeszítéseid nélkül fog átalakulni.
A mentális kultúrának 36 aspektusa van. Mindegyiket teljes megértéssel és tudatossággal kell átengednünk a tudatunkon. Meg kell tanulnod összpontosítani az elmédet a szükséges pozitív tulajdonságra, és törekedned kell ugyanakkor arra, hogy megváltozottnak képzeld magad és a körülötted lévő embereket.
Tehát az 1. aspektus a következő szavakkal kezdődik: „Mindannyian bölcsek vagyunk.” Ennek az aspektusnak a megfejtése arról beszél, hogy milyennek kell lennie egy igazán bölcs embernek – őszintének, nyugodtnak, határozottnak, céltudatosnak, a saját és mások egészségéért harcolónak. Az egyes aspektusokat nemcsak egyszerűen kimondjuk. E szavak kiejtése közben egy bölcs, nyugodt és céltudatos ember képe épül fel az agyban, amelyben nincs semmi személyesen önző, számító. Valójában az igazi bölcsesség mindenkiben és mindenkiben benne rejlő tulajdonság, ha csak mi nem mérgezzük magunkat az önzés mérgével.
Talán kezdetben nehéz lesz valakinek elképzelni magát és másokat egy bölcs ember köntösében és kollektív képében, de ezt meg kell tanulni. Az utat az úton járó fogja legyűrni. Az igazi bölcsesség a természet velejárója. Tudatunkban egy ilyen tulajdonságot ápolva közeledünk a Tao-hoz, az Úthoz, a természethez, az igazsághoz, és nem pedig eltávolodunk.
